Szóval összeszedtem a cuccokat, csak úgy gyorsan összekapkodtam néhányat, amire azt gondoltam, hogy segítséget fog nyújtani. Ki tudja, hogy milyenek a csillámpónik?! Lehet hogy van egy szarvuk a fejük teteje középen, és azzal le akar majd szúrni engem. Lehet hogy nem szivárványt hány, hanem vért...Jesszus, jó inkább maradjunk a cuki csillámpóniknál akik szivárványt hánynak.
Utoljára szóltam Arminnak, hogy elmentem.
Már nyílt az ajtó, és Castiel állt előtte.
- Hova mész?
- Megyek csillámpónikra vadászni.
- Ugye ezt te sem gondoltad komolyan?
- De!
Majd egy puszit adtam az arcára és kimentem az ajtón. A szép kis fejecskémben elgondoltam, hogy merre visz majd az utam.
Ahogy léptem volna ki az ajtón, majdnem szív bajt kaptam, mivel Castiel állt előttem. HOGY KERÜLT EZ IDE? NEM RÉG MÉG FENT VOLT A SZOBÁMNAK AZ AJTAJÁN!!!!
- Mi?! Castiel? De te...Te még az előbb... HOGY A BÜDÖS MIT TUDOM ÉNBE JÖTTÉL TE ILYEN GYORSAN IDE?!
Castiel természetesen hatalmasat röhögött színpadi kiakadásomon.
- Haha! Rendesen megijedtél!
Eszembe jutott, hogy valamit elfelejtettem. Felrohantam a szobámba, bekapcsoltam a laptopot, felmentem facebookra és a következőt posztoltam ki:
,,Elmentem csillámpónikra vadászni, kérem a kedves ismerősöket, ne higgyétek azt, hogy valami gond van a gógyimmal. Késztetést éreztem, hogy elmenjek. Castiel miatt majd nem szívbajt kaptam, azért, mert olyan nindzsamozdulatokkal termett a kapu előtt a szobám ajtaja elől, hogy azt hittem, ott fogok agybajt kapni. Még mindig rejtély számomra, hogy hogy termett olyan gyorsan a kapu elé, de ez tényleg nagyon furi volt..."
Közben nem vettem észre, hogy Castiel ott guggol mögöttem és olvasta, hogy mit írok. Ahogy lecsuktam a laptop tetejét és a forgós székemmel megfordultam, édes kis barátocskám arca támadt fel, és sikeresen leestem a székről.
- Oké, elég mára az ijesztgetésekből! Tényleg azt fogok elérni, hogy a kórházban fogok kikötni!
- Jól van, jól van. Mehetek én is a... csillámpóni vadászatra?
- Minek?
- Még alig voltunk kettesben és szeretnélek jobban megismerni.
- Hát, felőlem gyere...De ha unatkozni fogsz, az nem az én hibám lesz.
- Veled? Unatkozni? Elleszek és a hülyeségeiden.
Egy durcis pillantást vetettem felé, mire ő mosolygott egyet, és egyre közelebb jött. Én nem hátráltam, de ha szemen fog köpni, kinyírom...
Na jó... Csak megölelt. Akkor nem kell kinyírnom. Hmmm.. Érzem, ahogy ver a szíve. Rettenetesen gyorsan ver. Ez de aranyos...
- Érzem.
- Ezt hogy érted? - nézett meglepődötten.
- A szívverésedből. Nagyon gyors.
- Oh... Nos. Akkor megyünk csillámpónikra vadászni?
- Igeeeen! - ugráltam örömömben.
Lassacskán elindultunk az erdőbe.Bementünk az erdő közepébe, elbújtunk az egyik bokor mögött és olyan látvány tárult elénk, hogy majdnem sikítottunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése